6. rész

Nem vártam meg, hogy mit reagál, lecsaptam a telefonom, és szörnyű sírásban törtem ki. Gerard csak állt mellettem, majd ismét átkarolt és vigasztalni próbált. Egy puszit nyomott a homlokomra, majd az arcomra, aztán pedig megcsókolt. Nagyon régóta nem esett ilyen jól egy csók…

-          Gerard! Kérlek ne! – próbáltam ellökni magamtól, de sokkal erősebb volt nálam és így utólag nem is baj, hisz életem egyik legszebb két órája volt az utána következő. Ahogy felkapott az erős karjaiba és a hálószoba felé vitt, megfeledkeztem a körülöttem zajló dolgokról, és ez már nem először volt. Úgy érzetem, amikor vele vagyok, megszűnik minden más. Mikor ott feküdtem mellette az ágyban, egyszerűen biztonságban éreztem magam. Nem érdekeltek mások, a fotósok, senki! Egyszerűen élveztem a pillanatot.

Elment letusolni én pedig kávét készítettem.

-          Oli! Kérdezhetnék valamit?

-          Persze, mond csak!

-          Igazából beszélni szeretnék veled…

A torkomban dobogott a szívem, mert bár nem régóta ismertem, valami nagyon vonzott benne…

-          Tudom, tudom. –szólaltam meg. Ez csak egy egyszeri dolog volt és ne aggódj, nem fogok róla beszélni senkinek. Mindjárt hívok egy taxit és megyek is –indultam kifelé.

-          Olivia! –ragadta meg a vállam. Nekem ez eszembe se jutott. Pont azt szerettem volna megbeszélni, hogy bár tudom, hogy te nem igazán szeretnél most elköteleződni, de esetleg mégiscsak megpróbálhatnánk…együtt…vagy neked én tényleg egyszeri alkalom voltam?

Nem tudtam mit feleljek neki. Tényleg nem álltam készen egy komoly kapcsolatra. És különben is. Ő Gerard Piqué, a világ egyik legjobb focistája…

-          Geri..én nagyon kedvellek, de félek. Sose tudtam kezelni a nagy felhajtást. És te ismert vagy, és…

Láttam, ahogy mosolygós arca egyre inkább elsápad. Azt hiszem nem erre a válaszra számított.

-          De azt hiszem, egy próbát megér. Nagyon jól érzem magam veled. Úgy mint veled, csak egyszer éreztem..

-          Ez akkor azt jelenti, hogy mi ketten? –vidult fel.

-          Igen –mosolyogtam. –De remélem nem baj, ha ezt nem szeretném nagydobra verni…

-          Dehogy baj! El sem tudod képzelni, milyen boldog vagyok!!

-          Akkor jó. Viszont örülnék, ha most haza tudnál vinni, mert szeretnék átöltözni

-          Már indulhatunk is –pattant fel vidáman a székről.

Már majdnem a lakásomnál voltunk, mikor kérdezett valami meglepőt:

-          Amikor azt mondtad, hogy olyat, mint velem csak egyszer éreztél, a volt barátodra gondoltál?

-          Igen. De tudod, a mi kapcsolatunk elég bonyolult volt, és még bonyolultabban ért véget.

-          Miért, mi történt?

-          Igazából nem tudom. Elhagytam és kértem, hogy ha úgy érzi, hogy folytathatjuk, keressen…
- elcsuklott a hangom

-          És nem ment utánad…

-          Hát, nem bizony. De most ugye bekísérsz? –néztem rá kétségbeesetten, ugyanis a ház előtt rengeteg paparazzi állt, és mind ránk vártak.

-          Igen, de most erősnek kell lenned, vagy legalább tégy úgy –nevetett. – Ha bárki kérdez, ne válaszolj semmit, bármennyire provokálnak. És ami a legfontosabb, ne nézz rájuk, csak menj befelé. De inkább majd én megyek elől.

-          Rendben.

Kiszálltunk a kocsiból, majd befelé indultunk. Hihetetlennek tűnt, hogy mindenki az én arcomba akarta tolni a fényképezőgépét, mindenfélét kiabáltak és kérdezgettek, de én csak jó kislány módjára tipegtem a focistám mögött, aki kézen fogva húzott keresztül a tömegen.

5. rész

-          Ezt én magam se nagyon tudom. Randiztunk, és nagyon kedvelem, de valahogy nincs meg a szikra…

-          Ééértem –válaszolta pimasz mosollyal és felhörpintette maradék kávéját.

-          Na és veled mi újság ilyen téren? Rég nem lehet rólatok semmi szaftosat olvasni Shakiraval…

-          Ja, annak már vége. Szép volt amíg tartott, de azt hiszem az a 10 év mégis csak soknak bizonyult.

-          Pedig szép pár voltatok…- próbáltam egy kicsit több információt kihúzni belőle.

-          Az lehet, de nem működött.

-          Hát sajnálom. Nekem viszont sajnos lassan mennem kell…

-          Ilyen hamar? Azt hittem több időnk lesz beszélgetni! Nem vacsorázol velem holnap este?

Kicsit haboztam, de végül igent mondtam. Van ebben a srácban valami, ami egyszerűen vonz.

-          Végülis miért ne?

-          Tudtam, hogy igent mondasz- állt fel gyorsan az asztaltól, hogy kikísérjen.

Vidáman indultunk a kijárat felé, de sejtelmem sem volt, hogy mi vár rám. Vagy 10-12 fotós várt odakint ránk, majd mind egyszerre kapta elő a gépét, és heves kattintgatásba kezdtek. Gerard hírtelen kézen fogott és a kocsija felé rántott. Minden nagyon gyorsan történt, mire észbe kaptam, már az autójában ültünk. Sokkos állapotban voltam, percekig csak csendben ültem, miközben Geri a lakása felé indult.

-          Ne haragudj, én nem így szerettem volna…- szólalt meg, mikor megérkeztünk.

-          Nem a te hibád, de most kérlek, vigyél haza.

-          Szerintem ez rossz ötlet. Jobb lesz, ha ma éjjel itt maradsz. A lakásod előtt már biztosan várnak.

-          De Gerard.. – nem hagyta, hogy végig mondhassam, mert kiszállt a kocsiból.

-          Na jössz, vagy mi lesz?

-          Gerard, nem hiszem, hogy nálad kéne töltenem az éjszakát…

-          Hidd el, hogy jobb lesz így. Egy éjszaka az egyik vendégszobába nem hiszem, hogy megártana a párkapcsolatodnak…

-          Úristen! Sergio! Teljesen kiment a fejemből.

Bár Sergioról teljesen megfeledkeztem, nagyon jól éreztem magam Gerardnál. Rengeteget beszélgettünk, mesélt magáról és a családjáról, este pedig együtt főztünk. Később letusoltam, majd az egyik vendégszobában töltöttem az éjszakát. Az igazi sokk azonban reggel jött…

-          Oli! – köszönt rám reggel, mikor lejöttem az emeletről. Mutatnom kell valamit, de nem szeretném, ha emiatt idegeskednél –emelte fel az újságot

-          Csak azt ne mond, hogy…

A címlapon ott voltam én, ahogy Gerarddal kézen fogva sietünk az autóhoz, majd egy autós kép, végül, pedig ahogy a háza előtti felhajtón kiszállunk, a szenzációhajhász szalagcím pedig: Piqué miatta dobta Shakirát?

Nagyon kellemetlenül éreztem magam, nem tudtam mit kéne tennem. Elővettem a telefonom, mert biztos voltam benne, hogy az újságot már Sergio is látta.

-          Úristen!

-          Mi a baj? Mi történt? –szaladt be Geri

-          132 nem fogadott hívás!

További 12 sms-t kaptam, amiben gratuláltak az „új fogáshoz”, illetve egy, amiben interjút kértek. Kétségbe esetten néztem a mellettem álló focistára, hogy mi tévők legyünk, aki egyszer csak váratlanul megölelt. Hihetetlen, de Daniel óta nem érzetem így…mintha megállt volna a világ, és csak azt kívántam, hogy soha ne engedjen el. Ekkor azonban megcsörrent a telefonom. Sergio keresett:

-          Szia! Most akartalak hívni! –kiáltottam a készülékbe

-          Hát, jobb később, mint soha –jegyezte meg cinikusan- Azért örültem volna, ha nem az újságból kell megtudnom, hogy mással jársz…

-          De mi nem járunk. Csak olyan gyorsan történt minden…mi csak kávéztunk és…

-          Egyáltalán minek kávézol te más férfiakkal, ha az én barátnőm vagy??

-          Azt hittem ezt már megbeszéltük. Én nem szeretnék komoly kapcsolatot. És ez nem randi volt.

-          Tudod, hogy ez milyen megalázó nekem? Mindenki rajtam röhög…

Ebben a pillanatban nem tudom mi ütött belém, de teljesen elborult az agyam.

-          Valóban? Megalázó? Igen? –ordítottam a telefonba –Hát, akkor tudod mit? Én nem akarlak téged megalázni. Én? Ugyan! Az Istenért se akarnálak én téged megalázni, ezért többet nem is kereslek, kérlek, te se tedd!

-          De, hát…

Nem vártam meg, hogy mit reagál, lecsaptam a telefonom, és szörnyű sírásban törtem ki. Gerard csak állt mellettem, majd ismét átkarolt és vigasztalni próbált. Egy puszit nyomott a homlokomra, majd az arcomra, aztán pedig megcsókolt. Nagyon régóta nem esett ilyen jól egy csók…

4. rész

-          Ki az a lány?

-          Ő Olivia. Csak néhány hete dolgozik nálunk és..- nem tudtam befejezni a mondókám, mert a szavamba vágott.

-          Be kell mutatnod neki. Most!

-          Gerard, nem tudom, h ez mennyire jó ötlet..Tudod ő nem az a kis cicababa típusú lány…

-          Akkor meg pláne! Naa Carla! Kérlek!

-          Hát legyen!

/Olivia/

-          Szia Olivia! - Köszönt rám Carla. – Örülök, hogy itt vagy…ééés szeretnék neked bemutatni valakit. Ő itt Gerard Piqué, a focicsapat egyik hátvédje.

-          Szia Gerard vagyok, de itt mindenki csak Gerinek hív.

-          Szia én pedig Olivia vagyok és mindenki így is hív – próbáltam egy viccel oldani a kissé fura helyzetet.

-          Oli! Oli! –kiáltotta Sergio, majd odalépett és váratlanul megcsókolt.

-          Hát, talán nem mindenki –jegyezte meg halkan a focista. –Akkor én nem is tartalak fel tovább Olivia. Remélem, még találkozunk. Nagyon örültem.

-          Miért nem mondtad, hogy együtt van Sergivel? –kérdezte Gerard Carlat.

-      Én nem tudtam, hogy ők ketten… Olivia még csak néhány hete van itt… De hát nézz körül, a hely tele van csinosabbnál csinosabb lányokkal…tudod, hogy nem szeretem, mikor munkatársakkal játszol…

-          Azért megadod a telefonszámát?

/Gerard/

Valamiért egyszerűen nem tudtam kiverni Olivia arcát a fejemből, és folyton ő jutott eszembe. Nem tartom magam egy túlságosan hős szerelmes típusnak, de úgy éreztem, hogy valamiféle szikra van közöttünk, és nem szabad annyiban hagynom a dolgot. Lesz ami lesz, én elhívom valahova!

/Olivia/

Váratlanul ért, hogy Sergio csak úgy megcsókolt, hisz mégiscsak tele volt az étterem a munkatársainkkal és amúgy is megbeszéltük, hogy egyelőre nem szeretnék komoly kapcsolatot. Titkon talán még mindig abban reménykedek, hogy Daniel hív.

Lefekvéshez készülődtem mikor egy smsem jött:

Szia Olivia, remélem, még emlékszel rám :). lenne kedved velem meginni egy kávét holnap? Geri.

Mintha az ujjaim önálló életre keltek volna, Sergit pedig teljesen el is felejtettem és már írtam is a választ:

Persze, hogy emlékszem, nagyon szívesen megyek veled kávézni;) O.

Bár nem úgy készültem, mintha randira mennék, mégis nagyon izgatott voltam. Van valami Gerardba, ami egyszerűen megfogott. Talán ezért is mondtam rögtön igent.
Mikor megérkeztem a kávézóba, Geri már az egyik sarokban ült, fehér pólóban és farmerben, kávét kortyolgatva. Nyílván nem akart túl nagy feltűnést kelteni.

-          Szia! Örülök, hogy eljöttél! –mosolygott kedvesen

-          Hát, mondtam, hogy itt leszek.

-          Már muszáj volt rendelnem, remélem, szereted a csokis lattét.

-          Viccelsz? Az a kedvencem! – feleltem és már emeltem is fel e poharam – Hmm. Ez isteni. Azt hiszem ez lesz az új törzshelyem.

-          Én is szeretek ide járni. Sokan vannak, de általában senkinek nem szoktam feltűnni…

-          Nem nehéz így élni? Úgy értem, régebb engem is gyakran követtek a paparazzók.. de ami körülöttetek folyik, kívülről is egy kissé ijesztő.

-          Hogy érted, hogy téged is?

-          Ez egy rettentő hosszú történet…

-          Nekem van időm –kacsintott

-          Tudod a volt barátommal gyakran jelentünk meg társasági eseményeken..és lényegében inkább ő volt az érdekes, nem pedig én.

-          Ő is sportoló?

-          Nem. Illetve már nem csinálja versenyszerűen, de inkább az üzleti életben ismert..

-          Értem…Sokáig voltatok együtt?

-          Majdnem 8 évig –mondtam nyugodtan. Meglepő módon nem is zavart, hogy még nem igazán ismerjük egymást, és hogy még mindig nagyon hiányzott.

-          Ejjha! Akkor az egy igazán komolya kapcsolat lehetett. Na és mi a helyzet most? Együtt vagy azzal a Sergio gyerekkel?

-          Ezt én magam se nagyon tudom. Randiztunk, és nagyon kedvelem, de valahogy nincs meg a szikra…

-          Ééértem –válaszolta pimasz mosollyal és felhörpintette maradék kávéját.

3. rész

Felhívtam a hirdetésre tartozó telefonszámot, ahol rövid beszélgetés után behívtak egy komolyabb interjúra. Boldogan írtam le a címet. Még aznap délutánra kaptam időpontot, ezért gyorsan kicsinosítottam magam, kocsiba ültem, betápláltam a GPS-be az úticélt és elindultam. 20 perc autózás után a készülék jelzett, hogy megérkeztünk.

-          De hisz ez a Camp Nou! – kiáltottam fel

Izgatottan és egyben döbbenten szálltam ki a kocsiból, hisz álmomban sem gondoltam volna, hogy én a világ egyik legnagyobb stadionjába megyek állásinterjúra, ami nagyon jól sikerült, és megkaptam az állást!! Végre lesz mit csinálnom! Ez nagyszerű gondoltam magamban, és hazafelé indultam.

Másnap reggel korán felébredtem, rögtön megnéztem a telefonom és az e-mailjeim, de Danielről továbbra sem volt semmi hír. Igazság szerint nem is volt nagyon sok időm ezzel foglalkozni, mert azon agyaltam, hogy mit vegyek fel. Mégiscsak egy irodában fogok dolgozni, és fordítani…de mi van ha a befektetőkkel is találkozom? Vagy a játékosokkal? Végül egy szűk nadrágot vettem fel egy fehér felsővel és egy fekete blézerrel, majd munkába indultam. Belépve a látogatóktól teljesen elkerített irodaszintre, egy hatalmas fehér termet láttam, rengeteg kis irodát, sürgő-forgó embereket, és rengeteg papírt.

-          Olivia? –kiáltott valaki

-          Igen! Itt vagyok!- válaszoltam vissza, bár fogalmam sem volt, merről jött a hang.

-          Szia! A nevem Carla. Mellettem fogsz dolgozni az első hetekben, amíg bele nem jössz, és amíg meg nem érkezik a pici, mutatott gömbölyödő pocakjára.

-          Szia! Nagyon örülök, hogy megismerhetlek! De igazából mi is lesz a feladatom? Tegnap csak annyit mondtak, hogy sürgősen kell egy tolmács.

-          A munkád különböző iratok fordításából áll majd, illetve később te szervezheted a külföldi utakat. Szállásfoglalás, étterem intézése stb. Gyere velem, már mutatom is a helyed – mosolygott, majd elindult a hosszú folyosón.

3 hete dolgoztam az FC Barcelonának, mikor egy délelőtt Carla ijedten rohant be.

-          Oli! Szükségem van az olaszodra!

-          ?? – néztem rá kérdőn

-          A kosárcsapatba szeretnének leigazolni egy új játékost, aki az előbb érkezett meg és egy kukkot nem beszél se spanyolul, se angolul. Segítened kell!

Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy ügyesen végeztem a munkám. Bár úgy tűnik, hogy az olasz fiú nem igazán felelt meg az elképzeléseknek, de ez nem rajtam múlt. Néhány órával később az egyik munkatársam kopogtatott, méghozzá az egyik leghelyesebb. Gyönyörű kék szemei voltak, és úgy tűnt ő is szimpatizál velem

-          Bújj be!

-          Szia! Csak el akartam mondani, hogy nagyon ügyes voltál ma. Esetleg lenne kedved ma este meginni velem valamit?

-          Úgy érted, hogy ez egy randi?

-          Háát, ha nem szeretnéd, akkor nem. – válaszolt kissé zavarban Sergio.

-          Ne haragudj! Nem akartalak zavarba hozni. Nagyon szívesen elmegyek veled.

-          Ennek örülök. Este érted megyek, majd küld el a címed smsben. Most mennem kell. Akkor este! – és már el is viharzott.

A randi nagyon jól sikerült, remekül éreztem magam Sergioval. Úgy beszéltük meg, hogy holnap este együtt vacsorázunk. Már nagyon vártam, és épp ezen gondolkodtam, mikor jött egy e-mail Carlatól.

                Holnap este lesz egy „céges” buli, 8ra gyere a Mandoba.

Hát ez szép. Muszáj lenne elmennem, hogy minél több új kapcsolatot tudjak kialakítani a munkatársakkal, de akkor lőttek a vacsinak Sergioval. Hát mindegy. Ő is munkatárs. De legalább együtt leszünk.

Másnap reggel tovább aludtam, hogy estére kipihent legyek. Délután elmentem futni egyet a közeli parkba, majd otthon letusoltam és készülődni kezdtem. Nem is sejtettem, hogy mennyi sportolóval fogok találkozni. Ott volt a komplett kézi-és kosárcsapat, na meg jó néhány focista is…

/Carla/

Kissé izgatott voltam, hisz ez az utolsó buli, amit még én szervezek. Nagyon sokan eljöttek, a sajtó is megjelent. Egyszer csak egy magas férfi lépett oda hozzám

-          Carla! De jól nézel ki! Hogy vagytok?

-          Gerard! Köszönjük jól. Kissé fáradtan, de már nincs sok hátra. –mosolyogtam miközben a pocakom simogattam.

-          Kérhetnék valamit drága Carla?

-          Háhh. Tudtam, hogy szeretnél valamit..ok nélkül sosem jössz ide – böktem meg viccesen

-          Ez nem igaz. Csak tudod…- itt hirtelen elhallgatott

-          Na? Szellemet láttál? Vagy mi ütött beléd??

Csak megfordított a vállamnál fogva és egy lányra mutatott.

-          Ki az a lány?

-          Ő Olivia. Csak néhány hete dolgozik nálunk és..- nem tudtam befejezni a mondókám, mert a szavamba vágott.

-          Be kell mutatnod neki. Most!

2. rész

Ahogy rám néztek, tudtam, hogy baj van. Betessékeltem őket, majd kíváncsian belekukkantottam az egyik dobozba. De hisz ezek az én cuccaim! Hátra fordultam, és riadtan néztem a négy nőre.

-          Ezek az én ruháim, igaz?

Egyikük sem szólt egy szót sem. Éreztem, ahogy a könnyeim felszínre törni készültek. Zoé lépett oda hozzám és szorosan átölelt.

-          Nem lesz semmi baj! –mondta Eni.

-          De honnan? Miért? –kérdeztem szipogva

-          Beszéltem Tibivel, aki épp Pesten volt, ő pedig Daniellel. Azt nem mondta, hogy ők mit beszéltek, de minden cuccod elhozta, mi pedig neked.

-          Tibi? Ti elmondtátok neki?

Tibi életem első szerelme volt. A kapcsolatunk borzasztó nehézkesen indult, és nem is tartott éppenséggel túl sokáig, de utána nagyon jó barátok maradtunk, mert imádtam, mint ember, de azt mégse szerettem volna, ha tud az egészről.

-          Előbb-utóbb úgyis megtudta volna. – szólalt meg Regina. – Amúgy azt tudod, hogy egy egész fotóshadsereg vár odalent?

Sejtettem, hogyha a sajtó kiszimatolja a helyzetet, rám szállnak. Azt tudni kell, hogy bár nem vagyunk sztárok, de mindketten hatalmas vagyonnal rendelkezünk, így sok társasági eseményen is részt vettünk együtt, az osztrák bulvármédia pedig imádja a gazdagokat. Viszont azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar itt teremnek…hisz még én sem tudtam, hogy mi is van igazából.

-          Ha viszont elküldette a dolgaimat…az azt jelenti, hogy vége. Vége mindennek.

Éreztem, ahogy a szívem a torkomban dobogott. A lányok csak néztek rám, de egyikük sem mondott semmit. Ez pedig többet árult el, mint bármilyen szó. Végül ismét Zoé törte meg a csendet.

-          Nem akarod elmesélni, hogy mi történt?

-          Mielőtt Pestre költöztem, veszekedtünk. Képes lett volna felmondani a cégnél, csak hogy ne veszítsen el. Én viszont nem akartam, hogy válasszon, így arra kértem, hogy töltsünk több időt együtt, és felköltöztem. Néhány napig működött is a dolog, de aztán minden olyan volt mint rég. 8-kor elment és hajnali 2-ig nem is jött haza. Írtam neki egy levelet, hogy pár napra Bécsbe jövök. Ha hajlandó tényleg változtatni, hívjon fel. Ez 3 hete volt. Azóta nem keresett, és már nem is fog.

Ismét könnyek szöktek a szemembe. Tudtam, hogy itt véget ér a dolog és ez fájt. Kegyetlenül. Soha senkit nem szerettem még ennyire, mint őt.

Másnap reggel úgy éreztem, hogy el kell innen szabadulnom. Talán utaznom kéne. Szerencsés ember vagyok, hisz anyukám nagyon tehetős, így rengeteg helyen jártam már. Úgy döntöttem, hogy egy időre Barcelonába költözöm. Imádtam ezt a gyönyörű, tengerparti várost, a sokszínűségét, az embereket. Mázlim volt, mert az utolsó jegyet sikerült lefoglalnom az aznap esti járatra. Csomagolnom kellett volna, de sehogy se volt erőm a dobozokhoz nyúlni, így elég kevés ruhát sikerült csak a bőröndbe pakolni.

Felhívtam anyukámat, hogy elköszönhessek tőle, a barátnőimnek pedig küldtem egy smst, hogy néhány hétre eltűnök, ne keressenek egy ideig.

Mikor megérkeztem Barcelonába, csodálatos napsütés fogadott. Mély levegőt vettem és igyekeztem vele a pozitív energiákat is magamba szippantani.

Még csak pár napja lehettem Spanyolországban, amikor rettenetes unalom tört rám. Mindig is aktív életmódot éltem, így nem bírtam a semmit tevést. Leszaladtam a szálloda halljába, hogy keressek egy friss újságot, amiben megnézhetem az álláshirdetéseket.

„Minimum 3 nyelven beszélő szinkrontolmácsot felveszünk”

A szüleim mindig is fontosnak tartották, hogy minél több idegen nyelvet beszéljek, és szerencsére én is korán megláttam a lehetőséget ebben, így egész kis korom óta több nyelvet is tanultam. 24 éves koromra sikerült elsajátítanom az angol, német, olasz, spanyol, francia, román és orosz nyelvet. Rengeteg munka és pénz volt benne, hogy mindegyiket szinten tartsam, de az ilyenekre mindig is fogékony voltam, így annyira nem is volt nehéz.

Felhívtam a hirdetésre tartozó telefonszámot, ahol rövid beszélgetés után behívtak egy komolyabb interjúra. Boldogan írtam le a címet. Még aznap délutánra kaptam időpontot, ezért gyorsan kicsinosítottam magam, kocsiba ültem, betápláltam a GPS-be az úticélt és elindultam. 20 perc autózás után a készülék jelzett, hogy megérkeztünk.

-          De hisz ez a Camp Nou! – kiáltottam fel

Szereplők

A bal oldalra felkerültek a főbb szereplőim :) később itt fogjátok megtalálni a történet összes szereplőjét is

Olivia

Daniel

Enikő

Eszter

Regina

Tibi

Zoé

Bernarda García

Carla

Gerard

Sergio

1. rész

3 hete költöztem vissza a bécsi lakásomba, ahol minden nap a telefon mellett ültem, és azt vártam, mikor csörren meg végre a készülék. Épp a kádból szálltam ki, mikor végre csörgést hallottam. Eszeveszettül szaladtam a mobilomhoz, majd hirtelen felkaptam és beleüvöltöttem:

-          Reméltem, hogy hívsz!

Ismerős hang szólt vissza, de egyáltalán nem azé, akiére számítottam.

-          Olivia! Ugye jól vagy?! Hol vagy egyáltalán? Beszélnünk kell! Minden rendben?

-          Ó, én azt hittem, hogy…

-          Mit? Hogy Daniel vagyok? Mi történt veletek? Az előbb láttam Facebookon, hogy egyedülálló. Miért nem szóltál?

-          Mert én sem tudom, hogy most mi van. Szétköltöztünk. Bécsben vagyok, nem tudom, hogy hogyan tovább…

-          De mégis mi a fene történt? Összevesztetek?

-          Nem. Illetve nem most. Még mielőtt én is Pestre költöztem volna. Úgy 3 hónapja.

-          És min?

-          Tudod, hogy én szeretem a függetlenséget…de mióta ő vezeti a pesti üzletet is, heti kétszer találkozunk egy-egy órára. 3 hónapja megkért, hogy költözzek Pestre, én viszont nem akartam. Azt mondtam neki, hogy változtasson, mert már nem bírom tovább…

-          És hogy elhagyod?

-          Igen.

-          De csak Pestre költöztél…

-          Igen, mert egy nap haza jött, és azt mondta, hogy hajlandó mindent feladni, csak hogy ne hagyjam el. Sosem láttam még olyannak.

-          Aztán mégis azt mondtad, hogy felköltözöl? Nem értelek…

-          Te nem láttad az arcát! Hogy kérhetem volna arra, hogy válasszon? Ez olyan mintha azt mondaná, hogy ne fotózzak többet.

-          Muszáj találkoznunk!

Enikő volt középiskola óta az egyik legjobb barátnőm. Kevés emberben bíztam meg, de ha valaki elnyerte egyszer ezt a kiváltságot, az általában meg is tartotta. Igazából nem is tudom, hogy miért nem meséltem el neki, hisz mi tényleg mindig mindent meg szoktunk beszélni, de az elmúlt hónapok történéseiről senkinek sem beszéltem. Talán mert reméltem, hogy minden gyorsan rendbe jön, és nem kell elmondanom.

Ahogy Eni letette a telefont, az aprócska készülék jelzett, hogy egy új üzenetem érkezett tőle: Délután legyél otthon, mert a lányokkal átmegyünk.

Nagyszerű. Most mind a négyüknek el kell mindent mondanom. Hogyan tettem tönkre a majd 8 évig tartó párkapcsolatomat. Mindannyian ismerték és szerették Danielt. Hárman közülük – Eni, Eszter és Regina az osztálytársaink is voltak a középsuliba. Zoét pedig az általános iskola 1. osztálya óta ismertem, és bár nem lettünk rögtön jó barátnők, mióta közelebbről ismerjük egymást, elválaszthatatlanok lettünk. Reginát kivéve a lányok örültek amikor összejöttünk, azonban vele többször is sikerült összevesznünk, hisz mindig is érzelmi szálak fűzték a kedvesemhez.

Észre se vettem, hogy milyen gyorsan eltelt a nap, mikor megcsörrent a telefonom. A lányok szoktak így megcsörgetni, mikor a közelbe vannak. Gyorsan felhúztam egy farmert és egy fekete pólót. Semmiképp nem akartam nekik kiöltözni, de azt sem akartam, hogy azt higgyék, hogy teljesen magamba zuhantam. Ebben a pillanatban kopogtak, majd nagy puffanást hallottam. Sietősen szaladtam az ajtóhoz, majd kinyitottam. Egy halomnyi doboz állt előttem, mögötte pedig a barátnőim. Ahogy rám néztek, tudtam, hogy baj van. Betessékeltem őket, majd kíváncsian belekukkantottam az egyik dobozba. De hisz ezek az én cuccaim! Hátra fordultam, és riadtan néztem a négy nőre. 

-Ezek az én ruháim, igaz?

Köszöntő

Sziasztok!

A nevem Olivia. Egy képzeletbeli történetemet mesélem el nektek :)

Remélem tetszeni fog, visszajelzéseiteket várom :))