3 hete költöztem vissza a bécsi lakásomba, ahol minden nap a telefon mellett ültem, és azt vártam, mikor csörren meg végre a készülék. Épp a kádból szálltam ki, mikor végre csörgést hallottam. Eszeveszettül szaladtam a mobilomhoz, majd hirtelen felkaptam és beleüvöltöttem:
- Reméltem, hogy hívsz!
Ismerős hang szólt vissza, de egyáltalán nem azé, akiére számítottam.
- Olivia! Ugye jól vagy?! Hol vagy egyáltalán? Beszélnünk kell! Minden rendben?
- Ó, én azt hittem, hogy…
- Mit? Hogy Daniel vagyok? Mi történt veletek? Az előbb láttam Facebookon, hogy egyedülálló. Miért nem szóltál?
- Mert én sem tudom, hogy most mi van. Szétköltöztünk. Bécsben vagyok, nem tudom, hogy hogyan tovább…
- De mégis mi a fene történt? Összevesztetek?
- Nem. Illetve nem most. Még mielőtt én is Pestre költöztem volna. Úgy 3 hónapja.
- És min?
- Tudod, hogy én szeretem a függetlenséget…de mióta ő vezeti a pesti üzletet is, heti kétszer találkozunk egy-egy órára. 3 hónapja megkért, hogy költözzek Pestre, én viszont nem akartam. Azt mondtam neki, hogy változtasson, mert már nem bírom tovább…
- És hogy elhagyod?
- Igen.
- De csak Pestre költöztél…
- Igen, mert egy nap haza jött, és azt mondta, hogy hajlandó mindent feladni, csak hogy ne hagyjam el. Sosem láttam még olyannak.
- Aztán mégis azt mondtad, hogy felköltözöl? Nem értelek…
- Te nem láttad az arcát! Hogy kérhetem volna arra, hogy válasszon? Ez olyan mintha azt mondaná, hogy ne fotózzak többet.
- Muszáj találkoznunk!
Enikő volt középiskola óta az egyik legjobb barátnőm. Kevés emberben bíztam meg, de ha valaki elnyerte egyszer ezt a kiváltságot, az általában meg is tartotta. Igazából nem is tudom, hogy miért nem meséltem el neki, hisz mi tényleg mindig mindent meg szoktunk beszélni, de az elmúlt hónapok történéseiről senkinek sem beszéltem. Talán mert reméltem, hogy minden gyorsan rendbe jön, és nem kell elmondanom.
Ahogy Eni letette a telefont, az aprócska készülék jelzett, hogy egy új üzenetem érkezett tőle: Délután legyél otthon, mert a lányokkal átmegyünk.
Nagyszerű. Most mind a négyüknek el kell mindent mondanom. Hogyan tettem tönkre a majd 8 évig tartó párkapcsolatomat. Mindannyian ismerték és szerették Danielt. Hárman közülük – Eni, Eszter és Regina az osztálytársaink is voltak a középsuliba. Zoét pedig az általános iskola 1. osztálya óta ismertem, és bár nem lettünk rögtön jó barátnők, mióta közelebbről ismerjük egymást, elválaszthatatlanok lettünk. Reginát kivéve a lányok örültek amikor összejöttünk, azonban vele többször is sikerült összevesznünk, hisz mindig is érzelmi szálak fűzték a kedvesemhez.
Észre se vettem, hogy milyen gyorsan eltelt a nap, mikor megcsörrent a telefonom. A lányok szoktak így megcsörgetni, mikor a közelbe vannak. Gyorsan felhúztam egy farmert és egy fekete pólót. Semmiképp nem akartam nekik kiöltözni, de azt sem akartam, hogy azt higgyék, hogy teljesen magamba zuhantam. Ebben a pillanatban kopogtak, majd nagy puffanást hallottam. Sietősen szaladtam az ajtóhoz, majd kinyitottam. Egy halomnyi doboz állt előttem, mögötte pedig a barátnőim. Ahogy rám néztek, tudtam, hogy baj van. Betessékeltem őket, majd kíváncsian belekukkantottam az egyik dobozba. De hisz ezek az én cuccaim! Hátra fordultam, és riadtan néztem a négy nőre.
-Ezek az én ruháim, igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése