6. rész

Nem vártam meg, hogy mit reagál, lecsaptam a telefonom, és szörnyű sírásban törtem ki. Gerard csak állt mellettem, majd ismét átkarolt és vigasztalni próbált. Egy puszit nyomott a homlokomra, majd az arcomra, aztán pedig megcsókolt. Nagyon régóta nem esett ilyen jól egy csók…

-          Gerard! Kérlek ne! – próbáltam ellökni magamtól, de sokkal erősebb volt nálam és így utólag nem is baj, hisz életem egyik legszebb két órája volt az utána következő. Ahogy felkapott az erős karjaiba és a hálószoba felé vitt, megfeledkeztem a körülöttem zajló dolgokról, és ez már nem először volt. Úgy érzetem, amikor vele vagyok, megszűnik minden más. Mikor ott feküdtem mellette az ágyban, egyszerűen biztonságban éreztem magam. Nem érdekeltek mások, a fotósok, senki! Egyszerűen élveztem a pillanatot.

Elment letusolni én pedig kávét készítettem.

-          Oli! Kérdezhetnék valamit?

-          Persze, mond csak!

-          Igazából beszélni szeretnék veled…

A torkomban dobogott a szívem, mert bár nem régóta ismertem, valami nagyon vonzott benne…

-          Tudom, tudom. –szólaltam meg. Ez csak egy egyszeri dolog volt és ne aggódj, nem fogok róla beszélni senkinek. Mindjárt hívok egy taxit és megyek is –indultam kifelé.

-          Olivia! –ragadta meg a vállam. Nekem ez eszembe se jutott. Pont azt szerettem volna megbeszélni, hogy bár tudom, hogy te nem igazán szeretnél most elköteleződni, de esetleg mégiscsak megpróbálhatnánk…együtt…vagy neked én tényleg egyszeri alkalom voltam?

Nem tudtam mit feleljek neki. Tényleg nem álltam készen egy komoly kapcsolatra. És különben is. Ő Gerard Piqué, a világ egyik legjobb focistája…

-          Geri..én nagyon kedvellek, de félek. Sose tudtam kezelni a nagy felhajtást. És te ismert vagy, és…

Láttam, ahogy mosolygós arca egyre inkább elsápad. Azt hiszem nem erre a válaszra számított.

-          De azt hiszem, egy próbát megér. Nagyon jól érzem magam veled. Úgy mint veled, csak egyszer éreztem..

-          Ez akkor azt jelenti, hogy mi ketten? –vidult fel.

-          Igen –mosolyogtam. –De remélem nem baj, ha ezt nem szeretném nagydobra verni…

-          Dehogy baj! El sem tudod képzelni, milyen boldog vagyok!!

-          Akkor jó. Viszont örülnék, ha most haza tudnál vinni, mert szeretnék átöltözni

-          Már indulhatunk is –pattant fel vidáman a székről.

Már majdnem a lakásomnál voltunk, mikor kérdezett valami meglepőt:

-          Amikor azt mondtad, hogy olyat, mint velem csak egyszer éreztél, a volt barátodra gondoltál?

-          Igen. De tudod, a mi kapcsolatunk elég bonyolult volt, és még bonyolultabban ért véget.

-          Miért, mi történt?

-          Igazából nem tudom. Elhagytam és kértem, hogy ha úgy érzi, hogy folytathatjuk, keressen…
- elcsuklott a hangom

-          És nem ment utánad…

-          Hát, nem bizony. De most ugye bekísérsz? –néztem rá kétségbeesetten, ugyanis a ház előtt rengeteg paparazzi állt, és mind ránk vártak.

-          Igen, de most erősnek kell lenned, vagy legalább tégy úgy –nevetett. – Ha bárki kérdez, ne válaszolj semmit, bármennyire provokálnak. És ami a legfontosabb, ne nézz rájuk, csak menj befelé. De inkább majd én megyek elől.

-          Rendben.

Kiszálltunk a kocsiból, majd befelé indultunk. Hihetetlennek tűnt, hogy mindenki az én arcomba akarta tolni a fényképezőgépét, mindenfélét kiabáltak és kérdezgettek, de én csak jó kislány módjára tipegtem a focistám mögött, aki kézen fogva húzott keresztül a tömegen.